Humánus vágóhidak?

    Ma már komoly uniós szabályok vonatkoznak erre a területre is - ezen a féltekén legalábbis. Alapkövetelmény, hogy az emlősállat kábítva legyen a leölés előtt. Vagyis ne legyen 100%-osan tudatánál, mikor megölik. A valóságban pedig az uniós szabályok ellenére az állatok nemhogy a leölésük pillanatában eszméletüknél vannak, de nagyon sok esetben még akkor is, amikor a bőrüket lehúzzák a testükről. Mert a vágóhíd nem sarki kávézó. A vágóhidak olyan helyek, ahol a munkásoknak futószalagok diktálják a tempót. Nincs idő a tisztes munkára, nincs idő az alaposságra. Odanyomják a kábítót az állathoz, aztán vagy „belövi”, vagy nem, a munka nem áll le. S ez nem csak a kábítóval van így, de magával a mészáros munkával is. Nem olyan könnyű ám több száz fellógatott állatot megölni egy nap. Mert az állatok kapálódznak, ellenkeznek, sokan vannak, egyre csak jönnek egymás után. Nem gonoszságból kerülnek élve a nyúzókhoz, csak egyszerű hibaszázalékként.

  
  A humánus vágóhidakról szóló intézkedések azért születtek, hogy megnyugtassák az embereket, elaltassák ébredező tiltakozásukat a szükségtelen gyilkolás ellen. A humánus vágóhíd, még ha a szabályozásnak megfelelően működne is, ugyanolyan fából vaskarika, mint a humánus nemi erőszak, a humánus rabszolgatartás, a humánus gyilkosság.

Tegyük fel, hogy betartják a szabályt és valóban az állat elkábul, mielőtt megölnék. Humánussá lesz-e így a vágás?
   Nos, ha belegondolsz, ugyanez az elv érvényesül a kisállat gyógyászatban is, amikor az orvosok eutanáziát gyakorolnak. Amikor egy társállat gyógyíthatatlan beteg, vagy életminősége oly szintre süllyedt, hogy a gazdik az altatás mellett döntenek, akkor az orvos először egy erős bódító injekciót ad be, majd utána várnak egy kicsit és jön az a bizonyos tűszúrás, ami a szív megállását okozza. Ez egy emberségesnek elismert eljárás. Sok ember örülne, ha ilyen halála lehetne, szerettei karjában! – gondoljuk mi . Magam is átéltem ilyet a kutyával, aki 17 évet élt velem. Minden volt, csak szép nem. Egyáltalán nem volt olyan halál, amit bárki kívánna magának.  Rettegett. Nem a halálos injekció, de a kábító injekció előtt. Az utolsó élménye az volt, hogy lefogom és az orvos beadja a szurit. Az utolsó mozdulat, amit láttam tőle az volt, amikor felemelte a fejét és ellenkezni próbált. 17 év és egy hónapunk volt együtt. Iszonyú volt így bevégezni. Iszonyú volt, de már nem tudott lábra állni, már enni sem tudott, szenvedett. Nem volt más választásunk. Ez itt a kulcs momentum. Lehet bármilyen humánus vagy kegyetlen is egy haldokló eutanáziája, az ember csak akkor hozza meg ezt a döntést, amikor úgy érzi, nincs más választása. A vágóhídon minden esetben olyan állatokkal tesznek így, akik nem haldokolnak.

  Lehet egy tettet kegyetlenül és kegyesen véghez vinni. De a lényegi kérdés az, hogy volt-e választásunk. Dönthettünk volna úgy, hogy nem ölünk? Vegánként azt mondom: igen.

Kegyesen és kegyetlenül ölni: nem nagy különbség. A kérdés az, jogunk van-e ölni.