Semmiképp nem
azért, mert a vegán életmód hülyeség. Bár sajnos könnyű erre
a következtetésre jutni – és teszik is jó páran. Ezért
gondolom hasznosnak megírni ezt a cikket most.
A „dilis” szó
olyasvalakiket jelöl, akik nem normálisak. Mi az, hogy normális?
Norma követő. Vagyis követi a többségi társadalom által
képviselt, elfogadott értékrendet, szokásokat. A normális nem
egyenlő azzal, hogy jó, helyes, becsületes. Pusztán megszokott és
elfogadott. Amerre a nyáj megy, arra van az előre. Az ettől elérő
irány a nem normális.
A vegán életmód
követése mind erkölcsileg, mind érzelmileg, mind
környezetvédelmileg, mind egészségügyileg előbbre visz minket a
jelenlegi többségi életformához képest. Ám ahhoz, hogy a
nyájtól – a többségi társadalomtól – eltérjünk, egy olyan
tulajdonságra van szükség, amit úgy neveznek: non-konformizmus.
A normális, azaz a társadalmi normákat követő ember a
konformista ember, akinek jól megy az alkalmazkodás és nem megy
jól az ellenkezője. Ezzel szemben a non-konformista emberek eleve
már sok szempontból kilógnak. Ezért van, hogy a non-konformista
emberek könnyebben, gyorsabban térnek át a vegán életmódra.
Számukra nem akkora ügy szembemenni az árral. Vagy azért, mert
eleve hangadók, divatdiktátorok, vagy gondolkodásukban
függetlenebbek, bátrabbak, vagy csak mindig is furának tartották
őket, tehát már rég megszokták a kiközösítést, a lenézést.
Nem minden non-konformista ember lelkisérült, avagy „dilis”,
van, aki szimplán bátor, okos, hangadó. De sokan nem bátorságból
lógnak ki, hanem mert nem sikerült beilleszkedniük a társadalomba.
Az eredmény ugyanaz minden esetben: árral szemben úszni, kilógni
megszokott.
A mozgalom elején,
amikor még nem olyan elfogadott, tehát nehezebb vegán elvek
szerint élni, logikus módon nagyobb arányban lesznek azok, akik
nem konformisták. Ahogy egyre több a vegán termék és egyre
inkább bekerül a köztudatba az, hogy a vegán életmód
egészséges, úgy lesz egyre könnyebb az életmódváltás és vált
át több alapvetően konformista ember is a vegán életmódra. A
normakövető embereknek nehezebb és ezért ők később
kapcsolódnak be a változásba. Ezért vannak most még az átlag
populáció arányainál nagyobb arányban a nonkonformisták, és
azon belül is a „dilisek” a vegánok között. Ettől nem kell
megijedni és messze menő következtetéseket levonni. Ahogy halad a
folyamat, úgy hígul fel ebből a szempontból is a mozgalom
képviselőinek csoportja, úgy lesz egyre sokszínűbb és egyre
nagyon rétegeket érintő.
Sok non-konformista
nem érti, mi tart ennyi ideig másoknak. De egy konformista embernek
nem megy olyan könnyen, hogy a családjában, munkahelyén, barátai
között felvállalja a változást, vagy egyáltalán el merjen
gondolkozni az érveinken. Nekik több idő kell, több információ,
több segítség. Mert nem mindenki lóg ki évtizedek óta a sorból.
Egy 95 évesen vegánra váltott nagyiról szóló CIKK kapcsán Felmerült bennem a kérdés: vajon életkorfüggő-e a változásra való képesség? Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a fiatalok rugalmasak, az idősebbek rugalmatlanabbak. Az elmúlt héten lefolytatott kis minikutatásom eredményei szerint a 40-es, 50-es, 60-as, sőt, 70-es éveiket taposók is éppen úgy váltanak vegánra, mint a fiatalabb korosztály! A megkérdezettek többsége a FB-nak és a Youtube-nak köszönhetően jutott hozzá a szemléletformáló információkhoz. Ez nekünk, aktivistáknak fontos visszajelzés: kommunikációnkban ne csak az ifjúságot célozzuk be, mert 40 fölött is bőséggel akad közönségünk! Mindig előszeretettel kérdezgetem vegán ismerőseimet, hogy milyen nehézségekkel találták magukat szembe a kezdetekkor. A most kifaggatott 40-50-60-70 éves korosztály képviselői válaszaikban egy az egyben ugyanazokról a kihívásokról számoltak be, mint amiket máskor is kapok. Például nem tudta, mit mivel helyettesítsen; nehéznek érezte leszokni a sajtról; nem volt könnyű feldolgozni a baráti kör értetlenségét - ám mindezek nem túl gyakoriak, éppen csak elő-elő fordulgatnak. Kiragadnék néhányat a szívemhez legközelebb álló válaszok közül: Miért váltottál vegánra?
"Szeretném
látni felnőni az unokáimat."
(Kriszti, 45)
"Mint
ahogy képtelen lennék állatokat kínozni és megölni, rájöttem
hogy az sem helyes, ha másoknak pénzt adok azért hogy ezt
megtegyék helyettem." (Gergő, 43)
"A
lányom példáját követtem. Először ő váltott erre az
életmódra. Megismertette velem azokat a filmeket és cikkeket,
melyek hatására teljesen más szemszögből láttam rá ennek az
életfelfogásnak az előnyeire." (Katalin, 63)
"Ez volt a logikus lépés"
(Károly, 76)
Miért jó vegánnak lenni?
"Mintha
egy félig vakon leélt élet vége felé lehullt volna a hályog a
szememről. Jobban látom a valóságot, amit a legtöbben nem
szeretnek látni, újra összebarátkoztam kisgyerekkori önmagammal,
aki ösztönösen lázadni akart az állati lét gyötrelmei
ellen." (Attila, 62)
"Azóta egyszerűen nem kapok el semmilyen
betegséget, sőt, tele vagyok energiával. Bringával járok be dolgozni Budakesziről
Budapestre. A bringázásnak is biztos köszönhető, de fogytam kb. 15 kilót,
fogyókúrázás nélkül. Azelőtt mindig küszködtem túlsúllyal." Gergő, 43)
"Még
jobban szinkronba került az életmódom az állatvilág iránti
mélységes szeretetemmel." (Károly, 76)
"Egészségesebbnek, energikusabbnak érzem magam és sokkal változatosabban étkezem, mint korábban" (Sára, 44)
Hogy fogadta a környezeted a váltást?
"A párom elfogadja és mindenben támogat, de ő nem vegán. A baráti
körömben, a munkahelyemen ez szinte mindig téma, kérdeznek, nem
igazán értik. Csodabogárnak tartanak." (Erika, 54)
"A
családom szemöldökhúzogatva, de végülis
elfogadta. A lányaim támogatva, elfogadva, csak nekik ne legyen
kötelező. Ma már a lányaim is vegánok." (Kriszti, 45)
"Ahogy az én vegánságomat hogy fogadják, az rajtam múlik.
Ha valakiben felmerül a kérdés, hogy az övét hogy fogadják,
akkor azt mondom: őrajta fog múlni." (Laci, 45)
Végszó:
"Nagyon
sajnálom, hogy nem találkoztam hamarabb ezzel az életmóddal. 40
évig voltam pedagógus. Mindig is az egészséges táplálkozásra
ösztönöztem a tanítványaimat. Biztos sok gyermek lett volna
fogékony ezekre az ismeretekre. Valószínűleg az ellenérdekelt
élelmiszeripari cégek miatt nem kerülnek be jobban a köztudatba a
negatív információk. Már a főiskolákon és egyetemeken is
informálni kellene a hallgatókat. (Katalin, 62)
Ahogy neked könnyebb. Minden út Rómába vezet. Nyilván az állatoknak, a bolygónak és az egészségednek az lenne a legjobb, ha azonnal dobnád az összes állati eredetű terméket. Ettől még lehet, hogy ez neked nem fekszik - és ettől sem leszel rossz ember. Próbálkozz! Tűzz ki célokat és veregesd vállon magad, ha sikerül.
Ne téveszd szem elől a célt, de ne is légy türelmetlen magaddal. Várj, fordítsuk át pozitívba: tartsd szem előtt a célt és közben légy türelmes önmagaddal. Sokakat ismerek, akik hirtelen lettek vegánok és sokakat, akik fokozatosan. Hosszú távon ez semmit nem jelent. Évtizedeken át leszel Te még stabilan vegán, ne aggódj.
Fogadd el, hogy a pofára esés is az út része. Ha elbuktál - becsúszott egy tejcsoki -, állj fel, porold le a térded és menj tovább. Az önostorozás teljesen felesleges. Gondolj bele, hányszor esik orra egy 1 éves, mikor járni tanul. Na ugye. Ahhoz képest egész jó vagy!!!
Tippek:
- Kezdő Vegán Klub havi 1 vasárnap Galgóczi Dórival az Édes Élet cukiban, itt mindent meg lehet kérdezni, tapasztalatot cserélni, mindenkit szívesen látnak függetlenül attól, hogy mit eszik és mit nem. kezdő klub 2018 január
- Iratkozz fel a Vega Ninja oldal 30 napos receptfolyamára! nem kell 100%-ban lekövetned, de sok jó ötletet ad!
- Kérdezd meg barátodat, Google-t, hogy tud-e vegán receptet a kedvenc ételedhez (biztos, hogy tud!)
- Ajándékozd meg magad egy kis éttermezéssel! Ha Pesten laksz, nagyon könnyű dolgod van!
- Kövess be pár vegán oldalt vagy celebet a közösségi oldalakon!
- Kérd meg egy vegán haverodat, vigyen el bevásárolni legközelebb! Nem nagy vicc az egész, de könnyebb, ha ketten vagytok!
- Nézz be egy vegán piknikre, filmklubra, V12 klubra vagy Vegan Sunday Marketre, Food Festre, amit épp hirdetnek fb-on! Vegan Sunday Market 2018. jan. 14
- Tűzz ki pici célokat! Például csinálj egy teljesen vegán napot. Akár holnap? Vagy egy olyan hetet, ahol minden reggeli növényi vagy minden vacsi, vagy ahogy neked könnyebb. Te ismered az életed. Te tudod, hogyan a legjobb!
Szuper előadást tartott arról, hogy VIGYÁZZUNK SAJÁT MAGUNKRA,
hogy aktivistaként hosszú távon hatékonyan tudjunk dolgozni.
Magyar felirat helyett egy összefoglalót írtam azoknak, akiknek ez angolul túl sok.
Egy olyan világban élünk, ahol a társadalom minden nap nyomást gyakorol ránk, hogy idomuljunk a domináns ideológiához, egy rendkívül erőszakos ideológiához. Egy olyan világban élünk, ahol mindenütt holttestek vesznek körül minket a boltok polcain. Emberek, akiket szeretünk, megeszik ezeket a holttesteket, és úgy tesznek, mintha ezzel semmi baj nem lenne. Majd ezek után minket néznek hülyének. Minden nap cipeljük magunkkal az állatok mérhetetlen szenvedésének tudatát.
Fenntartható aktivizmus alatt azt értem, amikor az amit kapsz, egyenlő azzal vagy több, mint amit magadból adsz. A lényeg, hogy odafigyelj a saját igényeidre. Fizikai, praktikai, érzelmi, pénzügyi, spirituális igényeinkre egyaránt.
Gondolj bele, milyen olyan emberrel párkapcsolatban lenni, aki nem figyel oda az igényeinkre. Ugyanezt éljük át akkor is, amikor mi magunk nem adjuk meg saját magunknak, amire szükségünk van.
A fenntarthatóság az egyik kulcskérdés abban, hogy a mozgalom fejlődjön és végül elérje a célját. A fenntarthatóság nem valami, amink van, hanem valami, amit gyakorlunk, amit csinálunk, ahogy viselkedünk saját magunkkal szemben.
TANÁCSOK:
1. Helyezd előtérbe a saját fenntarthatóságodat! (Tanulj meg nemet mondani!)
2. Tájékozódj a BURN-OUT és a STS kérdésében! (alább kifejtve)
3. Légy tudatában a saját igényeidnek!
4. Hozd meg a döntést, hogy gondoskodni fogsz a saját igényeidről! Kérdezd meg magadtól minden nap: mire van szükségem, hogy jobban érezzem magam?
Hány olyan tétel van ezen a listán, amit Te is így érzel?
1. úgy érzem, az aktivizmusom soha nem elég, többet kellene tennem
2. mások problémái nem igazi problémák; semmi ahhoz képest, amiket láttam
3. néha nehezemre esik meghallgatni másokat
4. ha tehetem, elkerülöm a többi embert... kicsit már túl sok nekem az emberekből....
5. a világban többnyire 3 féle szereplőt látok: áldozat, agresszor, megmentő
6. úgy érzem, eltávolodtam másoktól, a világtól vagy saját magamtól
7. rengeteget aggódom, szorongok
8. néha bűntudatom van, ha jól érzem magam, bulizom
9. a saját igényeim nem olyan fontosak, azokra nem figyelek, az állatok a fontosak
10. néha rám törnek rémes gondolatok arról, amiket láttam/ néha rémálmaim vannak
11. egyre könnyebb engem felidegesíteni
12. cinikus vagyok, nem hiszem, hogy az emberiség, vagy a világ jobb lesz
13. szerintem valami vagy jó vagy rossz, köztes megoldás nincs
14. néha már nem érzek semmit, nem érzem a fájdalmat, a szomorúságot sem
15. mindenki csak kihasznál, mindenhol csak segítek és velem senki sem törődik
16. olyan vagyok, mint egy szuperhős, bármit elviselek, bármire képes vagyok
17. alvászavaraim vannak (nem tudok pihentetően vagy eleget aludni/ túl sokat alszom)
18. nem érzem, hogy képes vagyok változást elérni az emberekben
19. depressziós vagyok
20. tehetetlennek és reményvesztettnek érzem magam
Traumatizáltak vagyunk mindannyian, akik szembesültünk azzal, mit történik az állatokkal az iparágakban. Ezt nevezik úgy, hogy STS (secondary traumatic stress). Ez nem más, mint a PTS vagyis a poszt traumás stressz másodlagos formája, amit az él át, aki tanúja mások traumájának, jelen esetben mások brutális bántalmazásának. Fontos tudni, hogy az STS normális és egészséges reakció arra, amikor szörnyűségeket látunk. Amikor ezzel nem foglalkozunk, amikor ebből már komoly problémáink vannak, azt nevezik úgy, hogy STSD szekunder traumatikus stressz rendellenesség.
- Tehát a PTSD az áldozatok problémája.
- Az STSD pedig az erőszak tanúinak problémája.
Az, hogy az STS-ből kialakul-e STSD, vagyis más szóval kórossá válik-e a saját reakciónk arra, amit tanúként átéltünk (az állatokkal történő borzalmakat értjük most ez alatt), két tényezőtől függ:
- a stressz faktor vagy a trauma intenzitásától
- a saját lelki egészségünktől
A traumák olyanok a léleknek, mint a kórokozók az immunrendszernek. Ha erős a "lelki immunrendszerünk", ezt nevezi Melanie Joy rezilienciának, akkor meg tudunk küzdeni ezekkel a nehézségekkel.
Amikkel erősíthetjük a saját lelki ellenálló képességünket:
1. Ápoljuk emberi kapcsolatainkat, barátságainkat! Engedjük meg magunknak, hogy nem vegánokat is szeressünk!
2. Ismerjük fel saját igényeinket és ismerjük el jogosságukat! Gondoskodjunk önmagunkról is!
3. Ha már tudjuk, mit történik az állatokkal, ne nézzünk további sokkoló képsorokat.
4. Legyen egy ember az életünkben, aki figyel ránk, aki annak lát, akik vagyunk.
5. Minden nap legyen szünet, pihenés, legalább egy óra nem strukturált idő, amikor azt csinálunk, ami jól esik, amikor kikapcsolunk, mint egy töltőre tett aksi.
6. Tudatosítsuk, milyen érzéseink, gondolataink vannak! Folyamatosan beszélünk magunkhoz. Álljunk meg naponta többször és vegyük észre, hogyan beszélünk magunkhoz. Változtassuk meg a hangnemet! Legyünk kedvesebbek önmagunkhoz!
7. Fogadjuk el a tökéletlenséget magunkban és másokban is!
8. Tanuljunk hatékony kommunikációt!
9. Adjunk hálát azért, amiket kaptunk az élettől!
10. Adjuk meg magunknak engedélyt arra, hogy ne mindenkinek minden helyzetben beszéljünk a vegánságról. Nem kell napi 24 órában folyamatosan aktivistának lenni. Kell pihenni is.
záró idézet az előadásban:
"Ne csak azt kérdezd magadtól, mire van szüksége a világnak!
Azt a kérdést is tedd fel magadnak, mire van szükséged neked,
Sehol nem olvastam azelőtt, hogy a tyúkok gyászolják az elvesztett társukat. Pedig milyen magától értetődő ez igazából... Kitti elmúlt két hetéről fog szólni ez a cikk.
Kitti azért került ide hozzánk majd' két évvel ezelőtt, hogy Lottinak társa legyen. Tökéletes társa volt. Mindenhova követte, mindig együtt voltak. Azt hiszem, szép közös életük volt. Majdnem két éven át éltek szabadon egy kis kertben anélkül, hogy bárki bántotta volna őket.
KITTI
Régóta beteg volt már Lotti. Hol jobban volt, hol rosszabbul. Július közepétől hirtelen sokkal rosszabbul. Az orvosok már egy hónappal ezelőtt altatni akarták, úgyhogy nem volt sok értelme elvinni. Az állatorvoslás ezen ága elképesztően fejletlen ma még. Nyilvánvaló okokból kifolyólag.
Lotti július 26-án halt meg. Vagyis akkor engedtük el. Nem jött még el az ideje, hogy írni tudnék róla, talán nem is fog soha. De Kittiről írnom kell. Sosem láttam még ilyet azelőtt. Gyanítom, hogy sokan vannak ezzel így.
Kitti az utolsó négy napban 0-24-ben mellette ült. Enni hajlandó volt, de nem mozdult mellőle. Finoman csipkedve tisztogatta a tollazatát, mert ezt Lotti már nem tudta magának megcsinálni. Őrizte. Nem hinném, hogy azt várta volna, hogy jobban legyen. Tudtuk, hogy vége.
Amikor Lottit elengedtük, Kitti ugyanott maradt. Napokig. Halkan vokalizgálgatva magában, néha tett egy-két lépést az egyik irányba, utána órákkal később a másikba. Evett, ha kínáltam, de semmi mást nem csinált.
Nem akartam tolakodó lenni, csak ott ültem mellette, amikor tudtam. Nem kereste most sem a közelségemet. Egy társa volt. Egy, aki többé nem jön vissza. Nem akart sehova menni a kanapéról, pedig általában nem szeretett bent lenni. Ha kitettem a fűre, nem mozdult. Akár órákon át sem. Így hát visszahoztam. Az ételt elfogadta, de a tojástermelése teljesen leállt. Komolyan úgy nézett ki, hogy utánahal. Ahogyan mind szeretnénk, azokban a bizonyos első napokban, amikor a legfontosabb személyt veszítjük el.
Eseménytelenül teltek a napjai. Elkezdtem kézből etetni és finoman simogatni. Hátha megkedvel. Hátha megengedi, hogy a társa legyek, ha nem is úgy. Messze nem úgy. De mégis valaki, akihez kötődhet. Az egész kis madár alig egy kiló. Gyönyörű, fényes fekete tollakkal. Icipici fejecskével. Olyan kis gömbölyű, mint az új star wars filmben a lány jedi droidja. Magas hangon kotkodácsol és tollas lábai miatt olyan, mintha buggyos gatyában lenne állandóan. Nem lehet nem imádni.
Apránként tér vissza az életkedve.
Egyik este odaszaladt hozzám, amikor hazajöttem. Apróság, de mégsem az.
Két nappal ezelőtt éjjel velem aludt, mint egy kutyus. A nagy kánikula miatt este átvittem a hálószobába, mert ott hűvösebb volt. Mikor bementem lefeküdni, a matracom végében aludt. Óvatosan feküdtem le, hogy ne érjek hozzá, ne zavarjam. Felébredt, rám nézett, de nem ment sehova. Reggelig együtt aludtunk. Reggel pedig először toporgott újra a teraszajtónál, jelezvén, hogy ki szeretne menni a kertbe. Picit kint volt, utána jött vissza magától. Visszaköltözött a kanapéra.
Tegnap volt az újabb mérföldkő. Nem csak a gyászmunkájában, de kettőnk lassan két éves ismeretségében is. A kanapén hanyatt fekve olvastam és Kitti magától odajött, befúrta magát közém és a kanapé háttámlája közé és ott pihent meg. Majd felugrott a hasamra és ott pihengetett. Mondanám, hogy le voltam döbbenve, de igazából nem. Olyan nagyon természetesnek éreztem. Csak éppen még soha nem fordult vele elő. De mégis olyan nyugalmas és természetes volt az egész.
Ma pedig tojt egy tojást. Lotti halála óta először!
Később egy órát kint mászkált a kertben.
Most pedig itt ül mellettem és figyelmesen nézi, ahogy gépelek. Ezek mind csak lépések egy nagyon-nagyon hosszú úton. Minden gyászmunka más, de mindegyikre egészen biztosan igaz, hogy teljességgel bejósolhatatlan és hogy soha nem ér teljesen véget. Nem tudunk mit tenni, nem tudunk a szó eredeti értelmében véve "segíteni". Csak ott vagyunk egymásnak.
Emlékszem, régen mennyit jártam a piacokat, kérdezgetve a tojást áruló néniket, hogy ugye szabadon kapirgáltak a tyúkjaik, mert én olyan tojást keresek... Hasonló indíttatásból többektől hallottam, hogy csak olyan tojással főznek, ami otthonról van, ahol anyu tyúkjai vígan élhetnek, míg meg nem halnak. Miért ne ehetnénk tojást, ha a tyúk szabadon futkos, éli világát és nem ölik meg?
Lotti
Mivel évek óta mentett tyúkok is családom részét képezik, testközelből látom a helyzetet. Ismerem a különböző hangjelzéseiket, hangulataikat, szokásaikat. Kittin például minden alkalommal látni, hogy tojni fog: kétségbeesetten kotkodácsol előtte vagy fél órát. Olyan, mint egy vajúdó nő. Nem véletlenül. A popsijukon a nyílás, az úgynevezett kloáka, ahol a kaki és a tojás is kijön, egyáltalán nem tojásméretű alaphelyzetben. Ugyanúgy, ahogy egy nő hüvelynyílása sem csecsemőfej, csecsemőváll méretű. A tágulás fájdalmas. A kinyomás fájdalmas. Többször elkaptam a pillanatot, amikor Lotti kinyomta a tojást. Nekidőlt Kittinek, behunyta a szemeit, leszegte a kis fejét és egy pillanatra olyan volt, mintha összeesett volna. Nehéz ezt szavakkal visszaadni. De józan ésszel belegondolva: miért fájna nekik kevésbé, mint az ember anyáknak a szülés?
De facto ők nem szülnek. Ők menstruálnak. Minden tojás - ha nem volt a színen kakas - egy meg nem termékenyített petesejt, ami fájdalmak közepette távozik a tyúk szervezetéből.
Hogy hogyan tenyésztette ki az ember a fácánhoz hasonló szabadon élő, évente 1-2 alkalommal fészkelő madárból a naponta tojó tyúkot: elképzelni sem tudom. Valahogy úgy, ahogy yorkshire terriert csinált a farkasból, gondolom.
A fácán maximum 12 tojást tojik évente.
A nagyüzemi tyúk 22-23 óránként egyet.
A háztáji tyúk 2-3 naponta egyet.
Elképesztően természetellenes igénybevétel ez a kicsi testüknek. A tojócsatorna, amin a tojás eljut a külvilágig, pár év alatt megrokkan a terheléstől. A meg nem ölt tyúkok nagy része tojócsőgyulladásban hal meg. Ez egy rettentő fájdalmas és nem túl gyors halál. Első és máig legkülönlegesebb tyúkbarátném, Matilda, 8-10 napon át szenvedett, mielőtt belehalt. Akkor még nem tudtuk, hogy van ilyen. A boncolás során derült ki. A megrepedt tojócsatornán át egy tojás kijutott a hasüregbe, elfertőződött. Szepszisben halt meg nagy fájdalmak közepette.
A kanapén a kosárkájában ülve aludt el végleg. Matyi kutyám őrizte. Azt kérdezed, hogy kerül a tyúk a kanapéra? Felugrik magától, ha egészséges. Azt kérdezed, hogy kerül a tyúk a lakásba? Betotyog az ajtón. Mert kíváncsi, mert szeret velünk lenni, mert ragaszkodó, mert szeret az ölünkben vagy mellettünk ülve pihenni. Mert családtag.
Külföldi vegán menhelyek honlapján olvastam, hogy nem veszik el a tojást a tyúkoktól. Megtörik nekik és ők maguk megeszik. Visszaépítve a sok elpazarolt tápanyagot, amit felemészt a rendszeres tojásgyártás. Az én lánykáim, Lotti és Kitti, rettenetesen megijedtek, amikor feltörtem előttük egy tojásukat. Kétségbeesetten ugráltak körülötte, mintha valahogy vissza akarnák csinálni, amit én ott a szemük láttára tönkre tettem. Nem volt kakasunk, tehát ez csak egy petesejt volt, nem a kicsinyük, de mintha ők mégis azt hitték volna. Szörnyű érzés volt. Végül az vált be nálunk, hogy megfőzöm a tojást és utána feltálalom nekik. Imádják. Az övék.Van, aki szerint ez gusztustalan. Szerintük nem az.
Nem gondolom, hogy jogunk lenne
- bármit elvenni tőlük,
- használni a testüket,
- fogva tartani őket,
- vagy egyáltalán: megvásárolni őket.
Ez az egész már ott elcsúszott, hogy pénzért megveszünk egy tyúkot és a tulajdonunknak tekintjük. A jelenleg érvényben lévő jogrendszer ezt legitimizálja. Akárcsak egykor a vérbosszút, halálbüntetést, rabszolgatartást stb. "Nagyapámék is tartottak tyúkokat" - mondta valaki a minap. Az én egyik nagyapám meg ivott és bántotta a családját. Ez feljogosít engem ugyanerre?
Olyan világban szeretnék élni, ahol senki nem tulajdona egy nála erősebb másiknak és senki nem használja mások testét a saját céljaira. A tojás és más állati eredetű termék bojkottálásával napi szinten kiállunk egy ilyen világért.
Elvehetném a madaraim tojásait és megehetném. Habár az övék és nem nekem tojták, de ha akarnám, elvehetném. Ettől ők még relatíve jól eléldegélnének a kertben. De egyrészt látva, hogy mivel jár a tojás, igazából kicsit sem vágyom rá. Másrészt szükségem sincs rá, se az egészségem, se gasztronómiai örömeim érdekében. Sokkal értékesebb és jövőbemutatóbb, hogy az állati eredetű termékek bojkottálásával magunk is bizonyság vagyunk arra, hogy az állathasználat nem több, mint egy elhagyható rossz szokás.
