2013. március 11., hétfő

Sweetie újra bízik az emberekben



„Sweetie-nek hívtuk őt. Nem tudom, ő hogyan hívta önmagát, de bennünk, emberekben azt a gyengédséget, sebezhetőséget idézte fel, ami azokból árad, akiket legszívesebben megnyugtató és becéző szavakkal ringatunk. Sweetie egyike volt annak a 700 csirkének, akiket egy hatalmas Mississippi állambeli „broiler” farm romjai közül mentettek ki a Katrina hurrikán után. Amikor tavaly ősszel ő és további 200 megmentett csirke megérkezett a Peaceful Prairie menedékhelyre, alig 8 hetesek voltak, még kiscsibe hangon csipogtak, annyi idősek se voltak, hogy kotkodácsolni tudjanak. Mégis, a testük már hatalmas volt. Minden genetikailag manipulált „brojler” csirke kevesebb mint 2 hónap alatt eléri azt a súlyt, amit az ágazat „vágási súlynak” nevez. Pár hónap múlva Sweetie lábai túl gyengék lettek ahhoz, hogy megtartsák hatalmas testét. Elkezdett bicegni, dülöngélni, időnként felbukott, ezért átköltöztettük a tyúkházból az emberek házába, ahol jobban tudtunk vigyázni rá. A jelenlétünk heteken át rémülettel töltötte el, és mindig elbújt az asztal alatt, amikor egyikünk bement a szobába. Tiszteltük távolság iránti igényét, és figyeltünk rá, hogy ne sértsük meg „személyes terét”. Sweetie tartotta az általa biztonságosnak gondolt távolságot, és mind elfogadtuk az új szokást.
    Egyik délután, ahogy leültem az íróasztalomhoz, gyengéd csipkedést és húzkodást éreztem a lábaimon. Azt gondoltam, Phoebe az, aki már több hónapja „szoba-tyúk” volt, és ritkán szalasztotta el az alkalmat a barátkozásra. De Phoebe a szoba túloldalán, a fészkében pihent. Lenéztem, és megláttam: Sweetie az! A szoknyámból kiálló, lelógó szálakat csipkedte. Mozdulatlanul ültem, nem akartam megijeszteni. Ő folytatta tollászkodó akcióját. Egy idő után lassan kinyújtottam a kezem, és megérintettem a hátát. Nem menekült el, mint eddig, ezért gyengéden felnyaláboltam, és az ölemben vettem hatalmas testét. Először feszültté vált, rémült pillantásokat vetett mindenfelé a szobában, és nyugtalan hangokat adott – de nem próbált elmenni. Csak ült ott és az arcomat nézte figyelmesen, úgy tűnt, hogy órákon át. Majd egy szempillantás alatt ellazult és elaludt a karjaimban.


 Igazi, könnyekig megható ajándék volt. Egy abszolút kiszolgáltatott lény bizalma. Ez az gyenge, törékeny, védtelen lény – akinek élete az ágazat számára filléreket ér - olyan valaki, aki akár csak mi magunk, tele van fontos kérdésekkel: „ha megbízom benned, ártani fogsz nekem?”
(Johanna Lucas)


10 vegán anyuka

Megan Ferreira "A kisfiam most 18 hónapos, máig szopizik, de visszautasítja a lefejt tejet. Abban a szerencsében van részem, hogy a te...