2014. október 16., csütörtök

Szeretettel kommunikálni

   Semmi értelmét nem látom annak, amikor vegánok másokat támadnak azért, mert nem vegánok. Idő és energia pazarlás, mind a támadó, mind a védekező részéről. Nem visz előre senkit. Magam is csináltam ilyeneket az első évben. Például beírogattam az állatkert facebook oldalára, amíg ki nem tiltottak. Dühöngtem itthon a gép előtt és összevesztem emberekkel. Semmi haszna nem volt. Boldoggá tesz a tudat, hogy túl vagyok ezen a korszakomon. Haragudni nem jó érzés. Amikor az ember elég nyugodt ahhoz, hogy képes legyen nem haragudni, az nagyon-nagyon jó érzés. 



  A támadás védekezést szül. A védekezés pedig egy nagyon zárt tudatállapot - ha lehet így nevezni. Nekünk pont nyitottságra van szükségünk, hogy az érveink meghallgatásra találjanak. Támadással téríteni olyan, mintha jól pofon vágnánk valakit, mielőtt össze akarunk vele ölelkezni. Nem ésszerű.  Elítélhetünk cselekedeteket, de a cselekedet nem egyenlő az emberrel. Az ember képes változni. Képes belátni dolgokat. De nem attól, ha bántják.  Érthető, amikor dühösek leszünk. Nem tartom jogtalannak a dühöt, amit érezünk mi, vegánok. De meg kell tanulnunk elengedni ezeket az érzéseket és megkeresni a jót a másik emberben, hogy szeretettel nézhessünk rá és tudjunk vele barátokként beszélgetni. Már ha hatni akarunk rá. Ha nem, akkor mindegy. Ha nem találok jót egy emberben és nem tudok rá szeretettel nézni, akkor a magam részéről igyekszem nem kommunikálni vele. Bízom benne, hogy lesz majd más, aki tud.



   Faramuci helyzet ez, mert nem szeretnénk, ha igaz lenne ránk, amit Babits mondott "vétkesek közt cinkos, aki néma". Nem akarjuk azt kommunikálni, hogy oké állatokat használni, és tény, hogy amikor nem vegánokkal beszélgetünk és elfogadással fordulunk feléjük, azt így is lehet értelmezni. Nem állítom, hogy tudom, mi a jó megoldás. Csak azt, hogy az erőszakos kommunikáció egészen biztos, hogy nem az. Nem elégedhetünk meg ezzel, keresnünk kell a jó megoldást.

    Támadni mindig sokkal könnyebb, mint megtalálni a közös hangot. Ez utóbbi tényleg nem könnyű! Nem könnyű ítélkezés nélkül beszélni arról, amiben mindenki érintett és amiért mindenki felelős. Mégis meg kell próbálunk. Információt adunk azoknak, akik nyitottak rá. Elmeséljük őszintén a saját élményeinket. Megosztunk filmeket, cikkeket, képeket. Példát mutatunk a saját életünkkel. Bízunk benne, hogy egy nap mindenki életében eljön a pont, amikor nyitott lesz és akkor ott leszünk és elmondjuk. Annyi minden van, amit tehetünk. Ha valóban aktívak vagyunk, igazából időnk sincs gyűlölködésre és nem is vagyunk olyan elkeseredettek, hogy másokra kelljen köpködnünk. 
  Kedvenc idézetem: a kétségbeesés legjobb ellenszere a cselekvés!


Azt gondolom, akkor fordulunk az erőszakhoz, amikor elkeseredettek vagyunk, amikor már nem hiszünk a megoldás létezésében, csak átjár a düh és robbanunk. Erről nekem Yoda mester jut eszembe. A félelem a sötét oldal kapuja. A félelem dühöt szül, a düh gyűlöletet... vagy valami ilyesmi. De lényeg a lényeg, hogy minden a félelemből fakad. Kétségbeesettek vagyunk és azt hisszük, sose lesz ennek a vérengzésnek vége, aminek tanúi vagyunk. De vége lesz! Igazunk van és ezt be fogják látni. Mindenkinek, aki kétségbe esik, azt javaslom, tegyen valamit! Vigyen szórólapokat bioboltokba, írjon blogot, főzzön vegán vacsit ismerőseinek, osszon meg vegán előadásokat, írjon recept blogot, menjen el menhelyre segíteni, jelentkezzen önkéntesnek, segítsen! 





Gyászmunka tyúkoknál

Sehol nem olvastam azelőtt, hogy a tyúkok gyászolják az elvesztett társukat. Pedig milyen magától értetődő ez igazából... Kitti elmúlt két h...